Fogászat » e-Fogászat » a fogorvos válaszol » magasan maradt tömés miatt fáj-e a fogam
Ferenc (2010.12.07): magasan maradt tömés miatt fáj-e a fogam
Kapcsolódó kezelések: Gyökérkezelés (terheseknél röntgen nélküli módszerrel), Harapásemelő sín állkapocs-izületi panaszok esetén, Fogszínű tömés (+segédanyag, ha szükséges pl. Radix Anker csap)Tisztelt Doktor!
Körülbelül hat napja fáj a fogam. volt időszak amikor ideiglenesen megszűnt, de attól eltekeintve fáj.
Körülebelül egy hónapja volt tömve az egyik örlő fogam, akkor nem engedtem kiszedni a fog gyökeret, mert annyira nem fájt, csak egy sima kettes tömést kaptam.
Kezdetben arra gyakodtam, hogy a fog gyökerem gyulladt be, és elkezdte öblögetni, fájdalomcsillapított szedni, valamint kennegettem gyulladás csökkentő krémmel, ennek meg is lett az eredménye szép lassan el is múlt, de csak egy fél napra. utána ismét elkezdett fájni, de nem úgy mint eddig, hanem már azt érzem, hogy a tömött fogam mintha nehéz lenne, és amikor próbálok harapni vele, akkor még jobban érzékenyen fáj.
Eddig azt gondoltam, hogy ha elmúlik a fájdalom, akkor már nem lesz gond, de sajnos nem így lett.
Kérdésem, hogy az lenne, hogy lehet-e az ok a magasan maradt tömés?
Bár tömés után többször csiszolt belőle a doktor, és én mondtam, hogy jó lesz..
Tisztelettel várom válaszát
Kedves Ferenc!
Elsőként azt kellenne megvizsgálni, hogy ée- e még a fog. Abban az esetben, ha elhalt, akkor gyökérkezelni kell a fogat. Ha vitális (él a fog), akkor a tömés magasságát kell megvizsgálni, illetve, hogy nem szorítja vagy csikorgatja- e (akár tudat alatt) a fogait.
Üdvözlettel,
Dr. Németh Ágnes
NYITVA TARTÁS
- Hétfő-péntek7:30-20:00
- Szombaton is7:30-20:00
ÚJDONSÁGOK
HASZNOS INFORMÁCIÓK
- ISO minősítésünk
- Fogorvos válaszol
- On-line kezelési terv
- Implantáció, fogpótlás
- Fogszabályozás
- Fogorvosaink
- Esettanulmányok
- Kezelések, árak
- Rendelőnk
- Fogfehérítés
- Fájdalommentes fogászat
- Kapcsolat
- Rólunk mondták
Panoráma röntgen
Szájüreg röntgen
Gyökérkezelés
Gyökércsúcs rezekció
Kerámia betét
Arany betét
Gradia betét
Fogeltávolítás, foghúzás
Fogeltávolítás sebészi feltárásból
Tejfog eltávolítás
Tejfog tömés
Nyálkahártya lézeres kezelése
Altatás
Harapásemelő sín
ZOOM! AP fogfehérítés
Fogkőeltávolítás
Professzionális fogtisztítás
Fogszínű tömés
Fájdalommentes fogfúrás
Ideiglenes korona
Porcelán korona
Cirkónium korona
Csapos műcsonk
Kivehető fogsor (műanyag)
Kivehető fogsor (fémlemez)
Kivehető fogsor (rugalmas)
Kombinált fogpótlás
NobelReplace implantáció
Branemark implantáció
NobelActive implantáció
Implantációs felépítmény
Porcelán fogszabályzó
Fém fogszabályzó
Porcelán-fém fogszabályzó
Rögzített fogszabályzó levétele
Kivehető fogszabályzó
A fogorvos válaszol: írjon szak-fogorvosainknak, akik 24 órán belül válaszolni fognak kérdésére.
On-line kezelési tervek: küldje be szájüreg vagy panoráma röntgen felvételét, és mi elkészítjük kezelési tervét árajánlattal.
Vélemények a fogászat munkájáról: olvassa el mások véleményét fogászatunkról, és amennyiben nálunk járt, kérjük írja meg tapasztalatait Ön is.
Fogászati rendelőnk a legmagasabb minőségi előírásokat teljesíti, a fogászat minden területén csúcsminőségű, modern eszközöket használunk, számos egészség pénztárral van szerződésünk. Tudjon meg többet a fogászat működéséről:
A fogászat bemutatása
A fogászat orvosai, munkatársai
A fogászat ISO minősítése
Fogászatunkban használt eszközök
Egészségpénztárak
A fogászat akciói
Partnereink
Fogászati röntgen partnerünk
Webbeteg



