Fogászat » e-Fogászat » a fogorvos válaszol » Fájdalom mentes gyökérkezelés
Sanyi (2011.02.01): Fájdalom mentes gyökérkezelés
Kapcsolódó kezelések: Gyökérkezelés (terheseknél röntgen nélküli módszerrel), Fogeltávolítás, foghúzás, Fogeltávolítás sebészi feltárásból, Ideiglenes korona, Aranykerámia korona, Porcelán leplezésű korona, Cirkónium-dioxid korona, Csapos műcsonk, NobelReplace, Alpha-Bio, Branemark, NobelActiveKedves Doktornő!
Én is a végső elkeseredettek és a fogászattól rettegők táborát képviselem. Ehhez közrejátszik az orvos akihez jártam, és az egykori iskolafogászat is.
-A jobb felső metszőfogam évekkel ezelőtt elkezdett töredezni, majd végül csak a külső részén maradt egy héj. Ki nem kellett húzni, lecsiszolták gyökér kezelték, majd ideiglenes tömést kaptam, előkészítették a fogat a csapos pótlásra. Eddig összesen három gyökérkezelésben volt részem, de úgy éreztem mindannyiszor, hogy felszedem a karfát. Legutóbbi eset kapcsán már két érzéstelenítő injekciót kértem, amit ugyan nem helyeselt az orvos, de a második érzéstelenítő után is a fúrással többször meg kellett állni, mert erős fájdalmat éreztem, és az idegelésnél pedig egy pillanatra el is sötétült minden, egy nem tudom mihez fogni típusú eszméletlen fájdalom lépett fel, mintha az agyamból húztak volna egy rostszálat. Ezt követően már jobb volt, főleg amikor megnéztem hogy idegszál feltekeredett a tűre, minden kétségem elmúlt.
De ennyi sok stressz után, nem mertem visszamenni az orvoshoz lassan egy éve. Most úgy néz ki, hogy a jobb felső 2-esem egy lecsiszolt csonkdarab ideiglenes töméssel. Ezt is szeretném megcsináltatni...
Az orvos azt mondta, hogy valami betegségem van, hipopláziát emlegetett, mert nagyon hamar elkezdenek szuvasodni a fogaim, és nem törik, hanem szó szerint elporlik nagyon finom apró darabokban. A középső metszőfogaimban nagyon erős fehér csíkok látszanak, erre mondta azt az orvos, hogy hipoplázia. Ha ez valós, akkor nincs rá esetleg gyógyszer-kombináció? Hiába tömi úgyis kiporlik. Az egészet legszívesebben koronával oldaná meg. És nem tudom hinni lehet-e neki vagy sem.
A bal felső 6 hiányzik több mint egy éve kihúzták, oda implantátum lenne javasolt, vagy van más megoldás is, hogy a körülötte lévő fogak ne nagyon sérüljenek?
A jobb alsó 5 és 6 le van törve, nagyon érzékeny, de már annyira félek a gyökérkezeléstől, hogy addig halogatom amíg csak tudom, még a húzást jobban elviselem.
Ha pedig így haladok, 28 évesen újra nyithatom a fogatlanok Mónika show-ját.
Sajnos van, hogy napokig esténként Dalacin + Cataflam duón élek.
Attól tartok, hogy lehetetlen lesz egészséges szép szabályos fehér fogazatot varázsolni nekem :(
Amennyiben van véleménye, javaslata a leírtakkal kapcsolatban várom szíves válaszát, melyet tisztelettel megköszönök.
Kedves Sanyi!
A hypoplasia fejlődési rendellenesség, gyógyszer, házi praktika nincs erre. Abban az esetben, ha ténylegesen ez a betegség áll fenn, akkor ez általában minden fogra kiterjed. A nagy töméssel vagy szuvasodással rendelkező fogakat ilyen esetben koronázni ajánlott.
A gyökérkezelések, illetve húzások előtt fél órável ajánlott 1 tabletta Diclofenac bevétele, amely erősíti az érzéstelenítő hatását. Ezenkívűl a stressz oldása is jelentősen elősegíti az érzéstelenítő megfelelő hatékonyságát.
Az implantálás az egyetlen olyan beavatkozás, amelyenk segítségével a hiány pótlásánál nem kell a szomszédos fogakhoz hozzányúlni.
Üdvözlettel,
Dr. Németh Ágnes
NYITVA TARTÁS
- Hétfő-péntek7:30-20:00
- Szombaton is7:30-20:00
ÚJDONSÁGOK
HASZNOS INFORMÁCIÓK
- ISO minősítésünk
- Fogorvos válaszol
- On-line kezelési terv
- Implantáció, fogpótlás
- Fogszabályozás
- Fogorvosaink
- Esettanulmányok
- Kezelések, árak
- Rendelőnk
- Fogfehérítés
- Fájdalommentes fogászat
- Kapcsolat
- Rólunk mondták
Panoráma röntgen
Szájüreg röntgen
Gyökérkezelés
Gyökércsúcs rezekció
Kerámia betét
Arany betét
Gradia betét
Fogeltávolítás, foghúzás
Fogeltávolítás sebészi feltárásból
Tejfog eltávolítás
Tejfog tömés
Nyálkahártya lézeres kezelése
Altatás
Harapásemelő sín
ZOOM! AP fogfehérítés
Fogkőeltávolítás
Professzionális fogtisztítás
Fogszínű tömés
Fájdalommentes fogfúrás
Ideiglenes korona
Porcelán korona
Cirkónium korona
Csapos műcsonk
Kivehető fogsor (műanyag)
Kivehető fogsor (fémlemez)
Kivehető fogsor (rugalmas)
Kombinált fogpótlás
NobelReplace implantáció
Branemark implantáció
NobelActive implantáció
Implantációs felépítmény
Porcelán fogszabályzó
Fém fogszabályzó
Porcelán-fém fogszabályzó
Rögzített fogszabályzó levétele
Kivehető fogszabályzó
A fogorvos válaszol: írjon szak-fogorvosainknak, akik 24 órán belül válaszolni fognak kérdésére.
On-line kezelési tervek: küldje be szájüreg vagy panoráma röntgen felvételét, és mi elkészítjük kezelési tervét árajánlattal.
Vélemények a fogászat munkájáról: olvassa el mások véleményét fogászatunkról, és amennyiben nálunk járt, kérjük írja meg tapasztalatait Ön is.
Fogászati rendelőnk a legmagasabb minőségi előírásokat teljesíti, a fogászat minden területén csúcsminőségű, modern eszközöket használunk, számos egészség pénztárral van szerződésünk. Tudjon meg többet a fogászat működéséről:
A fogászat bemutatása
A fogászat orvosai, munkatársai
A fogászat ISO minősítése
Fogászatunkban használt eszközök
Egészségpénztárak
A fogászat akciói
Partnereink
Fogászati röntgen partnerünk
Webbeteg



